GOP 1.1.1.-11-2012-0057

A tógazdasági pontytakarmányozás komplex megújítása takarmánykeverékek alkalmazásával

Az Új Széchenyi Terv „Piacorientált kutatás-fejlesztési tevékenység támogatása” című pályázat keretében a Szabolcsi Halászati Kft. és Czikkhalas Halastavai Kft. konzorciuma a telephelyein megvalósítandó 261,5 millió forint összértékű K+F fejlesztésre összesen 183,1 millió forint támogatást nyert. A takarmányozási projekt az EU által nyújtott vissza nem térítendő támogatás lehívásával valósult meg 2012 áprilisától 2014 májusáig bezárólag.

Az Új Széchenyi Terv „Piacorientált kutatás-fejlesztési tevékenység“ támogatása program keretében megvalósult projekt során a Magyarországra jellemző két eltérő tótípusban (völgyzárógátas-, és körtöltéses halastavi rendszerben) a mono- és polikultúrás népesítés mellett a takarmányozástechnológia modernizálása volt a cél. Az elmúlt két tenyészidőszak alatt végzett kísérletek eredményei az igazolják, hogy lehetőség van megfelelő minőségű keveréktakarmány alkalmazásával 2 év alatt piaci méretű pontyot előállítani. Megállapításra került, hogy a monokultúrában történő nevelés kedvezőbb, viszont a vegyes népesítés is járható út lehet az adott vízterület jobb kihasználtságára és nincs szükség szerves trágyázásra, mivel egyrészt a keveréktakarmány kielégíti a táplálóanyag szükségletet, másrészt megfelelően alakult a vízminőség a tenyészidőszak során.

A 261.578.152 forint összértékű beruházás 183.104.650 forint vissza nem térítendő támogatás lehívásával valósult meg, melynek 85%-a az Európai Unió Európai Regionális Fejlesztési Alapjából, 15%-a pedig Magyarország központi költségvetéséből származik.

Kapcsolat

Radóczi János (Szabolcsi Halászati Kft.) és Katics Máté (Czikkhalas Halastavai Kft.)
Telefon: 06- 30-945-2627 / 06-20-429-0340

Közreműködő szervezet:

Nemzetgazdasági Minisztérium

Gazdaságfejlesztési Programok Végrehajtásáért Felelős Helyettes Államtitkárság

E-mail: gazdasagfejlesztes@ngm.gov.hu

Tel: +36-40-200-617

Levelezési cím: 1539 Budapest Pf. 684.