Bemutatkozás
Szabolcsi Halászati Kft.
Történelmi előzmények
A haltenyésztés és halgazdálkodás, melynek értő művelői vagyunk már 1985 óta, Magyarországon egy nagyon kis volumenű ágazat. Ennek oka, hogy a különleges igényeket támasztó szakmai eszközrendszer csak korlátozott mértékben van meg, az ezzel kapcsolatos alap-, közép, illetve felsőfokú képzés is ehhez igazodik, a jelentősége azonban egyre szélesedik, miközben a tengeri halászat világszerte zsákmányhiányban szenved.
Magyarországon a XIX. század közepétől került sor haltenyésztő létesítmények (halastavak) létesítésére, de mint annak elválaszthatatlan része a természetesvízi halgazdálkodás szervezeti formájának kiépítése is e körül datálódik.
A szűkebb környezetünk történelmi emlékei az 1949-54 éveket rögzítették, amikor is kis szövetkezetek jöttek létre, melyeknek mintája a nyugati tengeri halászathoz hasonlítható, ahol is az alapeszközök kötődnek az egyes halászhoz, maga a vízterület használhatósága, illetve a hal fogalmazásának integrálása a szövetkezet feladataként jelentkezik.
Térségünkben Tiszadobon, Tiszalökön, Tiszanagyfaluban, Rakamazon és Dombrádon voltak ilyen úgynevezett halász szövetkezetek, melyből létrejött az Alkotmány Halászati Szövetkezet.
A gazdálkodásból származó hal, mint árukészlet értékesíthetősége szoros összefüggésben van a folyamatos ellátás igényével, ezért a szövetkezet tógazdasági felületek megszerzésével, bérlésével egészítették ki az árualapot, így az év jelentős részében tudtak kínálni a vevők részére halféleségeket.
A Szabolcsi Halászati Kft. a fenti tevékenységet 1985 óta a mai kornak megfelelő társasági formában üzemelteti. A természetesvízi felületétől törvényi szabályozás folytán estünk el, a tógazdaság azonban – ha eltekintünk a vízellátottságtól – változatlan mértékben állít elő a tógazdaságban egyébként tenyészthető halfajokat, döntő részben pontyot, kisebb részben növényevő halat, valamint e szerkezetbe illő ragadozó halféleségeket.