Termelés

Tógazdasági felületünk, mely mintegy 600 hektárt tesz ki saját tulajdonú, illetve bérelt területen található. Tóegységekre bontható ez a felület, mely azt jelenti, hogy szinte önállaóan is működhetnének ezek a tóegységek, hiszen a hal, mint 3 éves előállítású termék elhelyezhető a rész egységekben, így az ivadéknevelés a „nyújtás”, valamint a piaci hal előállításhoz is rendelkezésre állnak az annak megfelelő vízfelületek.

Ezen tóegységek azonban – különösen az ivadékelőállítás, de nem kevésbé az értékesítés okán – szorosan kapcsolódnak egy úgynevezett telelő-ivadék nevelő telephez, melynek részét képezi egy keltetőház, valamint egy elsődleges halfeldolgozó, mely per pillanat a piaci igények függvényében jelen pillanatban üzemen kívül van helyezve.

Ezen tófelületen gazdaságunk saját ponty fajtával, a Szabolcsi Nyurga és a Szabolcsi Tükrös hallal jelentkezik a piacon egy évtizedtől régebb indíttatással, így a hazai – elsősorban horgász – valamint a külföldi piacok számára ismerősen hangzik a fajta megnevezése.

Termelés

A pontyot kis tavas ívatással és keltetőházban állítjuk elő, elsősorban saját felhasználásra, illetve előzetes megrendelés után értékesítésre is. Ugyanilyen aspektusból történik a „nyújtás”, magyarul növendék hal előállítás.

E korosztályokat szinte kivétel nélkül saját magunknak sikerült előállítani az eddigiek során, mely a gazdaságos működés egyik előfeltétele.

Szabolcsi Halászati Kft. logo

4400 Nyíregyháza, Csillag utca 16.

Telefon: +36-42-410-038

A cookie-ket azért használjuk, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsuk Önnek weboldalunkon. Az oldal használatának folytatásával Ön elfogadja a sütik használatát.
Elfogad
Elutasít
Cookie beállítások